2018. február 17., szombat

Horgolt nyuszik húsvétra


Jellemző rám, hogy általában a közeledő ünnepek ihletnek meg, és az ünnep hangulatának megfelelő figurákat készítek. Hamarosan itt a húsvét, ami 2018-as évben elég korán lesz, április 1-2.
Ebből kifolyólag kicsit megszaporodtak a nyuszik. Mivel horgolásba igen belejöttem, így nem meglepő, hogy idén horgolva készülök az ünnepre.

Kétfajta nyuszit választottam, amit akár barkaágra, konyhaszekrény gombjára, vagy gyerekeknek ajándékkísérőként is el tudok képzelni. Egyszerűek, de mégis nagyon mutatósak a színeknek köszönhetően.Kimondottan egyszerű elkészítésű formákat kerestem, habár ez nem azt jelenti, hogy gyorsan megvannak, inkább az általam ismert öltésekkel könnyen elkészíthető. Így is egy-egy nyuszi 1-2 nap, mivel csak gyerekek alvásidejében tudok munkálkodni. (Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a pici és a nagy alvása délután egybeesik.)

A maroknyuszit én találtam pinteresten.

horgolt nyuszi, horgolt állat

horgolt nyuszi húsvétra, horgolt húsvéti nyuszi

maroknyuszi, horgolt nyuszi, horgolt húsvéti nyúl

maroknyuszi, horgolt nyuszi, húsvéti dekoráció

A tojásnyuszit Petikém nézte ki magának így az első őt illeti. Másodikat eredetileg anyukámnak készítettem, de Petike arra is lecsapott. 

horgolt nyuszi, tojásnyuszi, egyszerű horgolt nyuszi

egyszerű horgolt nyuszi, horgolás


tojásnyuszi, horgolt nyuszi






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...