2011. december 26., hétfő

Karácsonyi vásárok

Úgy érzem, itt a karácsonyi forgatagban kicsit elmaradtam az írással, de próbálom időrendbe szedni az elmúlt hetek történéseit, és pótolok mindent. :) Van miről mesélnem, mivel túlvagyok két karácsonyi kézművesvásáron

Életem első vására az Egyedi Kézművestermékek I. Zalai Vására volt, Zalaegerszegen. Nővérem kísért el, és segédkezett nekem egész nap. :) 

A vásár nagyon jó volt, pont a bejárat közelében voltunk, így talán mindenkinek átesett a tekintete a mi asztalunkon is. Asztalunkat szépen feldíszítettük, volt kis karácsonyfánk, a hozzá illő karácsonyi zenét pedig a szervezők szolgáltatták. Sok alkotóval ismerkedtünk meg, többek között egy tünemény kisfiúval, Andriskával, aki a hátsó "asztal szomszédunk" volt. :) Égető vörös hajú, igazi gézengúz.  

kézművestermékek vására


kézművestermékek vására, Zalaegerszeg


A zalaegerszegi vásár három napos volt, de mi csak egy napon tudtunk résztvenni, viszont ez elég volt ahhoz, hogy megkapjuk második vásári meghívásunkat is, Rédicsre.

Rédicsen szintén egy jó hangulatú vásár került megrendezésre, ahol a szomszédunk egy kedves fazekasmester volt. Igazán örültünk neki, így legalább a karácsonyi ajándékok egy részét egy helyen be tudtuk szerezni. :) 

Mindkét helyen tervezik, hogy rendeznek tavasszal is egy hasonló jellegű vásárt, remélem sikerül eljutnunk hűtőmágneseimmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...