2011. augusztus 16., kedd

Erdei manó hűtőmágnes

Nem az őszt akarom sürgetni, így augusztus közepén ezzel a kis (őszi) manó elkészítésével. De mint mindenki tudja, most van itt a borfesztiválok ideje, és innen az ötlet, hogy valami alkalomhoz illő hűtőmágnest készítsek. Borhoz igazán nem találtam semmit, mármint dugóhúzót vagy borosüveget nem igazán tartottam valami ötletesnek, így kibővítettem a keresést az ősz témakörére.
Így születtek meg az erdei manók a fejembe. Többféle változatot szeretnék csinálni, persze ahogy időm engedni.

Az első manó készülőben van, ismét fotóztam a lépéseket.

1. Megpróbálkoztam a rajzolással.



2. Miután átrajzoltam a sablont fekete filccel, részeire bontottam a figurát.




3. Kiválasztottam a színeket, természetesen kicsit sötétebb árnyalatokat, ami az őszhöz kiválóan alkalmas. Amint a képen is látszik a kezéhez és a lábához raffiát, illetve két különböző méretű fagolyót használtam (láb 8 mm, kéz 10 mm).



4. A különböző színű anyagokból kivágtam a megfelelő részeket.


5. Összeillesztettem, összeragasztottam, arcát kivarrtam, majd mágnes került a hátuljára.



6. Az elkészült hűtőmágnes manó már a lakás, illetve a hűtő dísze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...