2013. október 29., kedd
28 darabos ujjbáb készlet
Az egyik fővárosi általános iskola kért meg, hogy készítsek nekik ujjbábokat. Megmondták, milyet szeretnének, nekem csak el kellett készíteni. A régiek közül egy-két ujjbábon végeztem kisebb átalakításokat. A többi ugyanolyan formában korábbi bejegyzésekben megtalálható.
2013. október 23., szerda
A kiskakas gyémánt félkrajcárja - ujjbáb
Másodikosaimmal elértünk A kiskakas gyémánt félkrajcárja című magyar népmeséhez. Meglepetésnek elkészítettem nekik a mese szereplőit. Sokat szoktunk ujjbábozni, szinte minden mesét eljátszunk ilyen formában. Nagyon élvezik, egy-egy mese többször is vissza van "tapsolva". Nagyon ügyesek és bátran kiállnak egymás elé. Szinte választani se tudok néha, hogy ki legyen a szerencsés szereplő.
2013. október 21., hétfő
Frakk hűtőmágnes
Régóta terveztem már Frakkot elkészíteni, de most rendelésre végre sikerült. Irma és Károly már készültek a meséből, most itt van Frakk, a macskák réme is.
2013. október 18., péntek
Ujjbábok egy kínai népmeséhez
A nyuszi, az őzike meg a répa című meséhez készültek az ujjbábok. Felnőtt és gyerek kezére is egyaránt jók, így a gyerekek is könnyen el tudják mesélni a mesét, a bábok segítségével.
2013. augusztus 28., szerda
Osztálydekoráció - őszi - 2.b
Ma elkészültem az év eleji osztálydekorációval, sok mindent használtam fel a tavalyi dekorációból. Mivel másodikosok leszünk már idén, így egy-két nyelvtani tábla is felkerült a falra.
Az első kép felső sorába azokat a képeket tettem, ami az osztályterem augusztusi állapotát mutatja, alatta pedig már az új dekoráció van.
A mostanit nagyobb képek formájában is mutatom.
Van még hely dekorációnak, ma jött meg egy nagyobb adag filcanyagom, lehet munkának is állok. Habár túlzsúfolni nem szeretném.
Az első kép felső sorába azokat a képeket tettem, ami az osztályterem augusztusi állapotát mutatja, alatta pedig már az új dekoráció van.
A mostanit nagyobb képek formájában is mutatom.
Van még hely dekorációnak, ma jött meg egy nagyobb adag filcanyagom, lehet munkának is állok. Habár túlzsúfolni nem szeretném.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)