2013. június 7., péntek

ió!

Sárkányt röptető kisfiú került a soron következő i betűre.

betű filcből, filcbetű

iskolai dekoráció, filcbetű


2013. június 6., csütörtök

ó

A felkiáltó jel után (illetve elé) felkerült az Ó betű. A díszített betűk egy nyári, tengerparti jelenetet ábrázolnak, egyik betű kapcsolódik a másikhoz.

filcbetűk, díszített betűk

nyári iskolai dekoráció




2013. június 5., szerda

!

Ma elkezdődött az iskolában a visszaszámlálás. Az elsős osztályomnak készítettem el filcből a VAKÁCIÓ! feliratot, amelyből most minden nap megmutatom a soron következőt.

Ma mindenhol a felkiáltó jel került felrajzolásra, illetve a mi osztályunkba kirakásra.

felkiáltó jel filcből


2013. május 23., csütörtök

Leállás

A szó szoros értelmében :) Az elmúlt időszakban sem időm, sem energiám és talán ihletem sem volt készíteni újabb termékeket. A közben bejövő megrendeléseket természetesen elkészítettem, de újakra nem voltam hajlandó.
Viszont most hogy nemsokára nyár lesz, vége lesz az iskolának is, támadt egy újabb megvalósításra váró ötlet. Több összetevős a dolog, teljes egészében majd csak június 14-én fog kiderülni, hogy minek is álltam neki. A dátum azért ennyire biztos, mert egy újabb dekorációt készítek és sem június 13-án sem június 15-én  nem lesz helytálló a végső bemutatás. Pont csak június 14-én.
De hogy mi is lesz ez? A kezdő időpontot is biztosra tudom mondani, az első elemét június 5-én fogom  megmutatni és abból már szerintem mindenki tudni fogja, hogy mi is a tervem. :) Lehet már most is sokan sejtik.

2013. május 4., szombat

Menetlevél madarak és fák napjára

Minden évben madarak és fák napja alkalmából az iskola dolgozói és tanulói túrázni mennek. A túrán minden évfolyamnak különböző állomásokon kell bizonyítani, hogy jól felkészült madarakból és fákból. Érdekes, szórakoztató, ügyességi feladatok szokták várni a gyerekeket egy-egy állomáson.
Minden feladat után kap az osztály egy pontszámot, majd a végén összesítés után kiderül, hogy melyik csoport nyerte az az évi versenyt. A pontok regisztrálásához kell készíteni egy menetlevelet is, amibe a pontok kerülnek.
Mivel az év madara 2013 a gyurgyalag és az év fája 2013 a házi berkenye, így arra gondoltam, hogy a menetlevelünkön mindkettő meg fog jelenni. Az egésznek az alapja egy fakorong. Berkenyelevél és berkenye termés díszíti, amelyen egy gyurgyalag üldögél.

A berkenye levele filcből készült,  a gyurgyalag gyerekmunka.





2013. április 26., péntek

Filc játékkocka

Egy ismerősöm kérésére készítettem el ezt a játékkockát. Kisgyerekes családban helye van egy hasonló játéknak. Filcből készült, gyapjúval van tömve, balesetet semmilyen formában nem tud okozni.

A kockát a rét állataival és növényeivel díszítettem. Ezen keresztül megtanulható pár állat neve, a színek.



2013. április 14., vasárnap

Tavaszi kirakó hűtőmágnes

Tavaszi képet ábrázoló kirakót készítettem filcből. Az óvodás korú gyermekeknek szánt játék 12 darabból áll. Mágnessel van ellátva a hátulja, így a hűtőn is lehet rakosgatni. Kirakva a képet aranyos dísze lehet a lakásnak.

filc puzzle, kirakó

kirakó filcből

filc kirakó gyerekeknek

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...