2013. március 31., vasárnap

Színes szörnycsapat

Puha, vidám és színes. Három szóval jellemezném a kis szörnyeket, amelyeket ma készítettem. Kiváló játszótárs lehet fiúknak, lányoknak.
Igény szerint hűtőmágnesnek is kérhető.

A kis szörnyek 6-7 cm magasak.

szörnyek filcből

vidám gyerekjátékok filcből

2013. március 29., péntek

Romantikus szív csipkével

Ma kaptam meg a várva várt csipkéimet. Nem tudtam megállni, hogy ne alkossak velük valamit.
Akár anyák napi ajándék is lehet belőle.

filc szív csipkével


A gyapjúfilc szív magassága 10 cm, melyet csipkével és kockás szalaggal díszítettem. Gyapjúval tömtem.


2013. március 28., csütörtök

Húsvéti amőba hűtőmágnes

Férjem unokahúgának készítettem húsvétra a képen látható játékot. Csináltam már hasonlót, azokat itt megnézheted:

Hűtőmágnes amőba filcből
Húsvéti amőba filcből

Ez annyiban tér el a többitől, hogy varrtam hozzá egy kis tartót is, ami szintén mágnessel van ellátva. Így akár a hűtőn is rendet rakhatunk, vagy ha gyerkőc el szeretné vinni magával a játékot, akkor belepakolja a kis tojásformába és már foghatja is, mint egy kis táskát.






Ha tetszik az ötlet és szeretnél ilyen játékot te is, írj üzenetet. Bármilyen formával, bármilyen alkalomra szívesen elkészítem. Teljes mértékben kézzel készült játék, nem törékeny. Mivel 10 figurát tartalmaz, így a 10-es számkörben való számolást is segítheti játékos formában.

A játék ára 2900Ft, ami tartalmazza a 10 figurát, a játékmezőt és a kis táskát hozzá.


2013. március 25., hétfő

Húsvéti hűtőmágnes

Iskolába gyerekeknek készítek húsvéti meglepi ajándékot. Már egy héttel ezelőtt kaptak egy közös ajándékot, egy filcből készült húsvéti amőba játékot, így nem is sejtik, hogy szerdán újra jön a nyuszi hozzájuk. :)

Fiúknak kék fülű lesz, lányoké pedig rózsaszín. Remélem nagyon sokáig megőrzi mindegyik a saját kis nyusziját otthon a hűtőjükön.

húsvéti hűtőmágnes filcből

filc nyuszi készítése

filc húsvéti hűtőmágnes

filc nyuszik, hűtőmágnes állatok, húsvét



2013. március 24., vasárnap

A róka és a gólya mese ujjbáb

Egy újabb mese szereplőit készítettem el ujjbábnak. Róka és gólya ujjbáb filcből. Mindenki ismeri szerintem La Fontaine meséjét, melyben a gólya megleckézteti a rókát... A teljes mesét lejjebb olvashatod.
Íme a két szereplő, mellyel a gyerekek is szívesen mesélik majd a mesét.

róka ujjbáb filcből

gólya ujjbáb filcből



La Fontaine: A róka és a gólya

Meghívta a gólyát a róka egyszer
ebédre,
s egy lapostányért tett, színig levessel,
elébe.
A gólya éhes volt, de hosszú csőre
miatt egy jóízű kortyot belőle
nem ehetett.
A róka nézte, falt és nevetett.

Aztán a gólya másnap visszahívta
a rókát.
Palackban gőzölt a sokféle ritka 
finomság.
A róka éhes volt, de csak szagolta
az ételt: nem fért a palackba orra,
Éhen maradt,
s a gólyáé lett a sok jó falat.

A lakoma végén, mikor fölálltak:
"Remélem - 
szólt a gólya - , éppoly jónak találtad
ebédem,
mint én tegnap a tiédet, barátom;
konyhádon tanult főzni a szakácsom."
A róka csak 
nézett, s korgó gyomorral elszaladt.

Mókus ujjbáb

A mókus és  a farkas című Tolsztoj meséhez készítettem el a mókus ujjbábot. Farkas ujjbábot a Piroska és a farkas bejegyzésben megnézheted.

Bevallom, hogy ez a mókus nem a legjobb munkáim között szerepel, de remélem azért felismerhető.



Lev Tolsztoj: A mókus és a farkas

A mókus leugrott a fáról, s egyenesen egy alvó farkasra esett. Felugrott a farkas és fel akarta falni. A mókus kérlelte:
- Engedj el, te farkas!
A farkas így felelt:
- Jól van, elengedlek, de előbb azt mondd meg nekem, miért vagytok ti mókusok olyan vidám teremtések! Nekem mindig rossz kedvem van, ha meg titeket figyel valaki, azt látja, hogy ott fenn mindig ugráltok és játszadoztok.
Azt felelte a mókus:
- Előbb engedj fel a fára, onnan majd megmondom neked, mert idelenn félek tőled!
A farkas elengedte, a mókus felszaladt a fára, s onnan válaszolt:
- Azért van rossz kedved, mert gonosz állat vagy. A gonoszság szorongatja a szívedet. Mi pedig azért vagyunk vidámak, mert jók vagyunk, s nem bántunk meg soha senkit.

Mókus ujjbábhoz is sok-sok mesét ki lehet találni. Kedves állat, gyerekek nagyon szeretik

Oroszlán ujjbáb

Az oroszlán és az egér című meséhez készült el az oroszlán ujjbáb.
Az egeres ujjbábot a Répamese bejegyzésben láthatod.

filc oroszlán ujjbáb


Tolsztoj: Az oroszlán és az egér

Aludt az oroszlán. Egy egér végigszaladt a testén. Az oroszlán felserkent és megragadta az egeret. Az egér kérlelni kezdte, hogy engedje el.
Így könyörgött neki:
- Ha te eleresztesz, jót cselekszem veled.
Nagyot nevetett az oroszlán ezen az ígéreten. Hogyan is cselekedhetne vele jót egy egér, s elengedte.
Nemsokára vadászok fogták el az oroszlánt, és fához kötözték. Az egér meghallotta az oroszlán ordítását, odafutott, elrágta a kötelet, és így szólt:
- Emlékszel? Kinevettél, nem hitted, hogy jót is tudok cselekedni veled. De most már láthatod: tehet jót is egy kisegér is.


Nagyon sok másik mesében is szerepel oroszlán, illetve saját történetet is kitalálhatunk az ujjbábhoz.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...