2012. július 29., vasárnap

Őszi dekoráció filcből

Iskolai osztályterem dekorálásához készítettem az alábbi figurákat filcből. Vattával vannak kitömve Mindegyike kapcsolódik az őszhöz. Hogy miképp fogják a dekoráció részét képezni, még nem tudom. Majd adja magát. Lehet falon egy sorban fognak sorakozni, vagy esetleg lámpatestről lógnak be középre, de lehet ablakban is mutatós lenne. Méretük elég nagy ahhoz, hogy látható legyen mindenhonnan.

őszi fa filcből

gomba filcből

makk filcből

bagoly filcből

medve filcből, mackó filcből

2012. július 27., péntek

Órarend filcből - hűtőmágnes

Első osztályban kimondottan hasznos az órarend elemeit ábrákkal helyettesíteni. Minden tantárgyat le lehet valamilyen szimbólummal rajzolni. Így jöttek létre ezek a 7x7 cm-es, vattával kitömött, dekorációnak sem utolsó tantárgy ikonok. Az órarend hűtőmágnest arra fogom használni, hogy az elsősöknek minden reggel felteszem a táblára, hogy milyen órák lesznek aznap. Semmi hátsó szándékom nincs vele, de mint informatika szakos tanító, tudom, hogy a későbbiekben hasznát veszik majd a jelek, jelrendszerek témakörnél, informatika órán. Enyhe tudatosság lesz az ilyenfajta látásmód kialakításban. Nem bánom, hogy 6 éven keresztül tanítottam kicsiknek informatikát, így most tudom, hogy mi az amit már jó ha első osztálytól kezdve szem előtt tartok. 
Na de visszatérve az órarend hűtőmágnesre, nemcsak tantermi dekorációnak felel meg, hanem szerintem ötletes kis ajándék lehet első osztályosoknak. Esténként ez alapján tudnak elpakolni másnapra. Szülői segítséggel este szépen kirakják a hűtőre, hogy milyen órák is lesznek másnap, így a szülő is kicsit otthonosabban mozog majd a gyerek napirendjét illetően, illetve a kis elsős sem fogja otthon hagyni a matek füzetet. :)

órarend filcből

órarend filcből, ének

órarend filcből, írás

órarend filcből, környezetismeret

órarend filcből, matematika

órarend filcből, olvasás

órarend filcből, rajz

órarend filcből, technika

órarend filcből, testnevelés

2012. július 21., szombat

Madaras hűtőmágnes

Ezek a madaras hűtőmágnesek közvetlenül a zsiráf elkészítése után készültek. Mivel nem tudtam eldönteni milyen színű is legyen, így egyszerre háromfélét csináltam. 7 centi magasak.

madaras hűtőmágnes filcből

Zsiráfos hűtőmágnes

Egy-két nappal ezelőtt csináltam egy zsiráfos hűtőmágnest, egy picit kb 6 centis volt. Mivel az elég csúnyácskára sikeredett - be sem mutattam - így elkészült egy szebb, édesebb és valamivel nagyobb változat. Nehéz lesz tőle megválnom. :)

Zsiráf mérete 13.5 centi magas és 7-8 centi széles. 

zsiráfos hűtőmágnes filcből

Memória játék filcből

Már régóta terveztem, hogy készítek egy memóriajátékot. Nehezen indult a dolog, mert magamnak nem készítek csak úgy, ilyen jellegű rendeléssel meg nem kerestek meg. De most jött a nagy alkalom.
Szeptembertől első osztályosok tanítónénije leszek, így ez már kellő ok arra, hogy igenis nekiálljak. A 'kellemest a hasznossal' elvet betartva született meg ez a számos memória játék. Minden elem filcből készült.
Műveleti jeleket is megcsináltam, így a számok összeadásánál és kivonásánál kiváló kis feladatokat lehet majd a gyerekekkel csináltatni. Szegények nem is sejtik, hogy ez nem csak játék (és mese...).

A daraboknak varrtam egy tartótáskát is, melyet az osztályunk figurájával, egy bagollyal díszítettem. A kezdő időszakban remélem nagyon fogják szeretni. :)

memória játék filcből

műveleti játék filcből

baglyos táska filcből

filc társasjáték


2012. július 9., hétfő

Apple icon hűtőmágnes

Apple icon-os hűtőmágnesek készültek, 3*3 cm méretben, vattával kitömve. Kicsit feldobják a hűtőt, mert nem az a megszokott figurás hűtőmágnes.

apple hűtőmágnes

apple icon hűtőmágnes

2012. június 25., hétfő

Képeslap

Unokatesóm ballagására mentünk a hétvégén. Fiúnak elég nehéz bármit is venni, főleg ballagásra, aminek örülne. Úgy gondoltuk, hogy pénznek több hasznát veszi, mint bármi másnak. De hogy mégse az legyen, hogy nem fog semmiről emlékezni arra, hogy mit is kapott tőlünk, saját készítésű képeslapban adtuk oda az ajándék pénzt.
Ötletes, egyszerű és egyedi. El tudom képzelni akár névnapra, születésnapra, vagy esküvőre.
Unokatesómnak egy baglyos változat készült.

képeslap, filc, bagoly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...