Elhatároztam, hogy minden évszakot el fogok készíteni filcből. Úgy terveztem, hogy az évszak nevét és a hozzá tartozó hónapokat. Ha belefér, akkor jönnek a hónapok is, az biztos, hogy az iskolakezdés évszaka az ősz már elkészült. Köré is megvan a fejemben a további dekoráció, talán nem lesz kevés ez a pár nap szeptember 1-ig (2-ig). :)
2013. augusztus 27., kedd
2013. augusztus 25., vasárnap
2013. augusztus 24., szombat
Osztálydekoráció - órarend filcből
Kicsit változtattam a tavalyi mágneses órarendhez képest. A kollekció bővült újabb tantárgyakkal.
Tavalyi órarend filcből
Tavalyi órarend filcből
Osztálydekoráció - hittan tantárgy jelölése
Ezt még tavaly készítettem, nem tudom, hogy maradt le innen. Hittan tantárgy jelölése. Idén még újabb tantárgyakat készítek, bővítve a tavalyi kollekciót.
Órarend többi eleme
További osztálydekorációk filcből
Órarend többi eleme
További osztálydekorációk filcből
2013. augusztus 5., hétfő
Osztálydekoráció - időjárás jelölése
Napi időjárás jelöléséhez készítettem filcből egy táblát, amit a gyerekek fognak 'kezelni'. Az lesz a feladatuk, hogy az aznapi, aktuális időjárást megfigyeljék és ezen a táblán jelöljék.
2013. augusztus 4., vasárnap
Előkészületek - 2.b osztálydekoráció
Igaz még csak augusztus eleje van, de mint pedagógus már egy kicsit az iskolára is gondolok. Na nem azért mert annyira sürgetni szeretném az időt, itt kicsit meg is állhatna a nyár. Viszont szeptember elsejére az osztályt megint fel kell 'díszíteni'.
Tavalyi lelkesedésem nem hagyott el, viszont nem lesz könnyű feladat felülmúlni a tavalyi dekorációt. Már akkor is olyat szerettem volna, ami még a mi iskolánkban nem volt és azt hiszem sikerült is. Már sokat töprengtem azon, hogy mi újat tudnék most megint kitalálni. Rengeteg sok weboldalt, képtalálatot néztem meg, mire - azt hiszem - megszületett a 2013-2014-es tanév dekorációjának az ötlete. Még csak tényleg ötlet, mert megvalósítani nem tudom, hogyan fogom, illetve, hogyan mutatna egy osztályban.
Annyit elárulok, hogy a madzagos megoldás marad, viszont más 'ruhába' öltöztetem.
A tavalyi osztálydekorációnál is madzagot használtam a gyerekek munkáinak a kifüggesztésére, elsősorban azért, mert a hagyományos hungarocellt nem szeretem.
Amit idén biztos hogy elkészítek:
Ami eddig elkészült:

![]() |
| from Pinterest |
Ami eddig elkészült:
2013. július 28., vasárnap
Feliratos hűtőmágnes
Szülinapi ajándéknak szánják a következő feliratos hűtőmágnest, több másik hűtőmágnessel együtt.
Készült már hasonló Veronika felirattal, de ezt megpróbáltam kicsit fiússá varázsolni.
Készült már hasonló Veronika felirattal, de ezt megpróbáltam kicsit fiússá varázsolni.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)