2012. augusztus 29., szerda

Őszi teremdekoráció

Már említettem, hogy szeptembertől kis elsőseim lesznek. Ennek örömére egész nyáron a dekoráción törtem a fejem, készültem a szeptemberi iskolakezdésre.
Foszlányokat már hoztam Nektek, amelyeket itt meg tudtok nézni:

Ígértem, hogy ezeket majd egyben is megmutatom.
Hát itt vannak:
nyári mobildísz filcből


tavaszi mobildísz filcből

téli mobildísz filcből

őszi mobildísz filcből

Az osztály többi részét is próbáltam olyan tárgyakkal díszíteni, amit én készítettem. A címeren kívül nem nagyon lesz olyan elem, ami valahonnan ki lett vágva, értem itt a megszokott naptárképeket, képeslapokat, hungarocellt. Stílusában és látványosságban is jobban megy a teremhez, ha madzagolok és csipeszelek. 
Na de a kezdő ötlet az volt, hogy olyan dekorációt szerettem  volna, ami kitart év végéig és nagyon minimálisan kell csak változtatnom rajta az évszakoknak megfelelően. Így jött a fa, ami állandó csak a lombkoronája fog időről időre változni, mint a természetben is. Na és innen már jött a madzag, a csipesz, a kerítés....
A tábla fölötti részen lógnak majd a betűk, ahogy tanulni fogjuk őket, természetesen madzagon. :) Ideiglenesen fent van kettő darab hungarocell :/ de kizárólag csak azért, hogy amikor legelőször bejönnek a törpék akkor ne a csupasz falat nézegessék. :)
Na de akkor mutatom a képeket, jó nézelődést!

A fát testvéremnek köszönhetem, nélküle nem sikerült volna elkészíteni!!! :) Végeredményben azt is mondhatnám, hogy a két fa az ő keze munkája.



A székre én másztam fel. :)






őszi teremdekoráció, őszi fa

őszi osztály

Ezeket a madarakat egy tolltartón láttam.

osztálydekoráció kicsiknek

teremdekoráció, fa dekoráció

bagoly, fa krepp papírból

vidám madarak színes papírból

A kerítést eredetileg festeni szerettem volna, de talán így is tartós lesz. Van maradék krepp papír a pótláshoz, ha kicsit megtépázza a "szél".

kerítés krepp papírból



Ahogy a gyerekek először látták a tantermet.

őszi osztálydekoráció

őszi teremdekoráció

iskolakezdés, teremdekoráció

teremdekoráció ősz

osztálydekoráció, ősz



A pöttyös szekrénynek csak annyi szerepe lesz, hogy minden pöttybe belekerül majd egy-egy esemény. Az első pöttyre például a tanévnyitó időpontja és a szavalók neve fog rákerülni. 

szekrénydekoráció

Pöttyös ceruzatartókat itt tudjátok megnézni:

Ha bármelyik termékem megnyerte tetszésedet, érdeklődj a katalin.turi@gmail.com címen!



2 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon kreatív vagy Kati! Szuper lett a termed, le a kalappal, szerintem így a tanulás is könnyebben fog menni! Sok sikert az első osztályodhoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm :)!
    Remélem is, hogy amilyen a környezet, olyan a munka. Talán így nem lesz annyira "elrettentő" az iskola. :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...